„Game on”, és az út a nehézségekig
Számos úton meg lehet ismerkedni ezzel a sportággal. Valaki a televízióban látja meg a nyilakat dobáló játékosokat és kezd el érdeklődni a sport iránt, más a helyi pubban vagy szórakozóhelyen néz először farkasszemet a darts1 táblával, megint másnak a barátai mutatják meg ezt a játékot egy otthon felszerelt táblán. Az azonban közös ezekben a különböző megismerési módozatokban, hogy mindegyik esetében könnyen kedvet lehet kapni a dartsozáshoz, az ember pedig gyorsan ott találja magát, hogy megvette első nyilait, felszerelte első tábláját a falra, és napi szinten játszik. Ebben a kezdeti időszakban nyomás nélkül játszanak az emberek, és minden olyan eldobott nyíl után, ami (körülbelül) az elképzelésük szerinti helyre érkezett a táblába, egyfajta katarzist élnek át, felemelő érzés nekik, hogy elértek egy mérföldkövet. Eleinte tehát minden kisebb momentumot sokkal nagyobbnak érezhet a játékos magában és nagyobb elánnal él meg, mint később. Ilyenkor szokott jönni az a fázis, amikora játékos minél többet és minél többször szeretne játszani – a sok kisebb apró örömet okozó eredmény miatt -, hogy egyre jobban menjen neki a játék.
Az első hónapok aktivitása után egy-egy már rutinosabb ellenfél legyőzése is könnyen előfordulhat. Főleg ilyenkor érzi úgy az ember, hogy nyeregben van, kisebb kilengésekkel, de folyamatosan fejlődik. Azonban az ilyen ütemű fejlődés nem tartható fenn örökké, ezután kezdi el a legtöbb játékos úgy érezni, hogy alig fejlődik már, vagy esetleg vissza is fejlődik. Ez az érzés viszont legtöbbször becsapós lehet, hiszen ekkorra hozzászokik az ember ahhoz, hogy egyre jobban játszik, egyre több sikert is ér el annak ellenére, hogy nem játszik sok ideje. Ebben a helyzetben kell mentálisan erősnek maradnia a játékosnak, ugyanúgy keményen dolgoznia, mint azt megelőzően, és tudatosítani, hogy a fejlődés nem egy lineáris folyamat. Fontos tudatosítania, hogy valójában ilyenkor sem elsősorban az ellenféllel kell megbirkóznia, hanem saját magával és gondolataival, saját magát kell legyőznie a tábla előtt. Amennyiben ezt meg tudja tenni, akkor lehet továbbra is sikeres a meccseken.
Mi rejlik a dartitis mögött?
Az előbbi volatilis időszak (már, ami a játék minőségét illeti) meglehetősen hosszúra is elnyúlhat, itt van a legnagyobb esélye a játék közbeni kézakadás, azaz a dartitis kialakulásának. Lényege az, hogy hiába küld az agy parancsot a dobómozdulat teljesítésére, a játékos nem (vagy csak részlegesen) képes véghezvinni azt. Ez többféleképpen mehet végbe: valaki a mozdulatot végigcsinálja, viszont az ujjaiban marad a nyíl, kvázi beleragad; mások eldobják a nyilat, de az a földre csapódik, hiszen nem tudják időben kiengedni a dobómozdulat közben. Az is elképzelhető, hogy a játékos a felemelt kezét hátrahúzott csuklóval nem tudja kinyújtani sem, így bár a dobófolyamatot a nyíl felhúzásával megkezdi, de a dobómozdulatot már nem képes megcsinálni egyáltalán. Vannak, akiknél ezek a jelenségek csak versenyen jelentkeznek, edzések alkalmával ugyanúgy képes elvégezni a feladatot, még a dobás minősége is jó lehet. Rosszabb esetben edzésen sem képes eldobni a játékos a nyilat.
A nyíl el nem dobásának problémájával különböző mozgás- és beszédzavarokat feldolgozó kutatási ágak foglalkoznak. Egy kutatás a „dadogásszerű” zavarok közé sorolja, csupán ez nem beszédben jelentkezik, de a közvetlen okok hasonlóak: mindkettő akcióhoz különböző izmok összehangolt mozgása szükséges.
Azok a folyamatok, amelyek a tudatos mozdulatok végrehajtásáért felelősek, már azelőtt elkezdődnek, hogy a mozdulat végrehajtásának szándéka egyáltalán az egyén tudatában megjelent volna. Tehát az idegrendszerünk már azelőtt elkezd egy folyamatot, hogy a végrehajtásának tudatában lennénk. Valójában az agy hamarabb aktiválja az idegi áramköröket, minthogy a tudatos mozgás ténylegesen megtörténne. A kettő esemény közé ékelődik még be az, hogy az ember tudatára jut a mozgási szándék. A tudatosság előtti nem tudatos felkészülést készenléti potenciálnak nevezik. Egy felmérés szerint a dadogóknak nem volt készenléti potenciáljuk, ami azt jelenti, hogy a szervezetüknek nem volt meg ez az idő a felkészülésre, illetve az ő beszédükből hiányzott az az automatizmus, ami másoknál fellelhető.
A dobásra, úgy ahogy a beszédre is, egy automatizált folyamatként tekinthetünk. Mindkettő nagyon komplex, rengeteg izom összehangolt mozgása szükséges a megfelelő eredmény eléréséhez. Úgy lesz automatikus, hogy megtanuljuk, finomítjuk és tökélyre fejlesztjük a finommotoros képességeinket. Ezután már nem kell túl sok figyelmet szánni a cselekvésre, az egyszerűen magától megy. A tudatalatti tudja, hogyan kell összehangolni az izomcsoportok mozgását, és ez elég is, a tudatos tudat nem is tudna ennyi mindent kezelni egyszerre.
A lassú mozgást nem maga mozgásszervi rendszer (motor system) tökéletlen működése okozza, hanem inkább a tudatalatti. A tudatalatti határozza meg azt is, hogy bizonyos mozdulatokat mekkora jutalmazásnak, vagy büntetésnek ítélünk meg. Ebből kiindulva már széles körben gondolják úgy, hogy például Parkinson-kór fennállása esetén nem a mozgásszervi rendszer károsul közvetlenül, hanem a jutalmazó rendszer.
Paton és Louie (2012) kutatása is azt mutatja, hogy a „jutalom” jótékonyan hat a mozgásra, a „büntetés” pedig kevesebb mozgáshoz vezet (mint a fentebb említett lefagyás dobás közben). Ha a szervezet végrehajt egy mozdulatot és az azonnal jutalmazva van (jó érzésekkel, örömmel tölti el az embert), akkor ez a mozdulat pozitív megerősítést nyer. Negatív esetben ugyanez történik csak ellentétes következményekkel. Fontos, hogy tudat alatt alakul ki és ott tanuljuk meg azt, hogy egyes mozdulatok „jutalmazáshoz” vagy „büntetéshez” vezetnek.
A jutalmazó/büntető rendszert úgy alkotta meg az evolúció, hogy útmutatóként szolgáljon az embereknek a túlélésre. Ez azt jelenti, hogy bizonyos mozdulatok végrehajtását a tudattalan folyamatok úgy érzékelik, hogy azok veszélybe sodorhatják az embert, negatív következményekkel járhatnak. Ennek eredményeként a tudatalattiban nem alakul ki a mozgás végrehajtásához szükséges „motiváció”, és emiatt akad vagy fagy le a játékos karja, keze dartsozás közben.
Sokáig azt gondolták, hogy a dadogásnak genetikai okai vannak. Egy kísérlet alkalmával viszont azt találták, hogy azok, akik nem dadogva beszéltek, de egy olyan környezetbe kerültek, ahol negatív jelzőkkel illették a dadogást, a kísérlet után dadogva beszéltek.
A „yips” és a dartitis
A „yips” a finom-motoros képességek elvesztését jelenti, évek óta profi szinten sportolóknál is előfordulhat. Olyan is akad, aki emiatt hagyja abba profi karrierjét. Akik pedig visszanyerik a képességüket, gyakran csak az elvégzett mozdulat technikájának megváltoztatásával tudják azt elérni.
Több sportágnál is jelentkezik egy érezhető jutalom vagy büntetés közvetlenül a mozdulatsor végrehajtását követően (ilyen egy jó/rossz dobás). A tudat alatti megtanulja, hogy bizonyos mozdulatok bizonyos környezetben fájdalmasnak érződhetnek. Ez eredményezi, hogy ezek a mozdulatok öntudatlanul el lesznek fojtva, mivel a tudat alatti a mozdulatsort párhuzamba vonja a jutalmazó központ büntetésével.
Az emberek az evolúciós okok miatt rá vannak kényszerülve arra, hogy kapcsolatba kerüljenek másokkal, kiskorban például a gondviselőkkel való kapcsolat a fontos a túlélésben. Ezért alakult ki, hogy az elhagyatottság érzése rendkívül fájdalmasan hat az emberekre. Még felnőttkorban is, ha a vadonban egyedül él egy ember, akkor elég valószínűtlen, hogy túl tud élni, míg csoportokba rendeződve sokkal nagyobb esély van erre. Tehát az evolúció úgy alkotta meg az embert, hogy szüksége legyen a többiekkel való kapcsolódásra, és hogy elfogadják a társai. A jutalmazó/büntető központ útmutatóként szolgál ezen túlélési szükségletek kielégítésére.
A dadogás/remegés (stuttering) gyakran a megszégyenítés és a megalázás miatt alakul ki. Tudat alatt ezek az okok valamilyen szinten úgy vannak kezelve, mint a halál (ún. szociális halál – úgy érez, mintha halott lenne), és mivel a dadogást halálhoz hasonló fenyegetésnek érezzük, ez elindíthat egy folyamatot, ami a szociális szituációktól való szorongáshoz vezethet el. A múltbéli negatív élmények csak rásegítenek ezekre az érzésekre.
Tehát ha a tudat alatti egy mozdulatsort úgy ítél meg, hogy lehetségesen büntető hatású kimenetele lesz, akkor mindent megtesz azért, hogy ne történjen meg az a mozdulatsor. Ennek eredménye a leblokkolás.
A tudatalatti folyamatai különféle környezetben pontos mozdulatokat készítenek elő a jutalom várható nagysága alapján. Ezek a várható nagyságok a múlt tapasztalataiból erednek.
Mi lehet a megoldás?
A kezelésnek a tudat alatti észleléseinek megváltoztatására kell fókuszálnia. Idővel különböző gyakorlatok segítségével megváltoztathatjuk a tudat alattiban azt, hogy a cselekvések alapján hogyan tervezze a várható jutalmat/büntetést.
Segíthet a nehézségek leküzdésében, ha a játékosok a pozitívumokra gondolnak a játékukkal kapcsolatban, illetve az is, ha ezeket a pozitívumokat ki is mondják, tehát nem csak a gondolatban marad benne, hanem hallják is a megerősítést. A múltbéli sikereket is fel lehet idézni, ez ihletet, új erőt adhat a játékosnak, hogy túllendüljön a dartitisen. Fontos, hogy a tét súlyát ne érezzék a játékosok túl nagynak, ha mégis, azt csökkenteni kell.
A legfontosabb talán mégis az, hogy nem szabad abbahagyni a gyakorlást, a dartitis ellenére is meg kell próbálni játszani, és a játékkal párhuzamosan végezni azokat a tevékenységeket, amelyek elvezethetnek a helyes útra.
1 A darts angol eredetű játék és sport, melynek során apró nyilakkal dobnak egy kör alakú tábla különböző pontértékű szektoraira. A cél a versenyszabályban meghatározott számú leget nyerni. Egy leg 501 pontról kezdődik és a játékos által dobott pontot mindig kivonják a maradék pontjaiból. Aki először éri el a 0 pontot úgy, hogy az utolsó dobás dupla szektort talál, az nyerte meg a leget.
Források
- Paton and Louie. Reward and punishment illuminated. NatNeurosci. 15 (6):807-9 (2012).
- https://ng.24.hu/tudomany/2021/04/03/az-idegi-aramkorok-es-a-finommotoros-mozgas-osszefuggesei
- https://understandingdysfluency.com/2017/10/31/stuttering-revealed-as-disorder-of-movement-reward-the-unconscious-kinesia-paradoxa-treatment-therapy-motor-system-parkinsons-punishment/
0 hozzászólás